Az elmúlt néhány évben a robotporszívók takarítórendszere folyamatos változásban volt. A gyártók a termékek hatékonyságának fokozása érdekében egymás után fejlesztették a rendszerek hatékonyságát, és folyamatosan érkeztek az innovatív újdonságok is.
Az első robotporszívókhoz mérten ez a fejlődés jelentősnek tekinthető, hiszen míg kezdetben ezek az eszközök csak egy kis szívómotorral voltak felszerelve, azaz nagyon gyenge szívóhatással rendelkeztek, addig manapság szívóhatásuk gyakran a hagyományos porszívókéval vetekszik.
A korai modellek jó esetben csak a kisebb szöszöket tudták beszippantani portartályukba, azonban a folyamatos fejlődés mellett nemcsak a szívóerő, hanem a kapcsolódó technikák, a keferendszerek is növelték a robotporszívók hatékonyságát.
Mivel sokan még a korai modellekkel ismerkedtek meg a robotporszívózás világával, ezért rengeteg emberben alakulhatott ki negatív kép ezekkel a készülékekkel szemben, de cikkünkben most elmondjuk, hogy miként működik egy modern robotporszívó takarítórendszere, ami segíthet tisztábban látni.
A robotporszívók teljesítménye nem csak a szívóerőtől függ
Sokan csak és kizárólag a szívóerő paraméterét veszik figyelembe egy robotporszívó megvásárlása előtt, holott ez önmagában nagyon kevés.
A modern rendszerekben legalább olyan fontos szerepe van például a főkeféknek, hiszen ezeket szintén innovatív technológiák mentén fejlesztik, sőt vannak gyártók, akik egyből kettő ilyen kiegészítővel is ellátják terméküket.
A főkefe azért fontos, mert a segítségével a kosz fellazítható a padlóról, és a szívómotor könnyebben fel tudja szippantani, illetve a portartályba terelni a makulátlan tisztaság érdekében.
Ez már egy fontos összefügés, ami segít növelni a robotporszívó hatékonyságát, illetve nagyszerűen megmutatja, hogy nem csak a szívóerő értékét kell nézni a vásárláskor, mert a nagy Pa-érték önmagában még nem jelent egyet a megfelelő takarítással.
Ebben a tekintetben rengeteg tévhit van az emberek között a robotporszívók kapcsán, sokan például azért nem akarnak megvásárolni egy terméket, mert csak egy oldalkefével rendelkezik, holott az egy oldalkefe is megfelelően el tudja látni a feladatát, ha a gyártó jól optimalizálta a porszívó haladási sebességével.
Ellenkező esetben a dupla oldalkefe sem lesz hatékony, hiszen az optimalizálás hiánya esetén a kosz csak átlendül a másik oldalra, de nem jut el a szívónyíláshoz.
Hogy eloszlassuk ezeket a tévhiteket, az alábbiakban bemutatjuk, hogy miként működik egy modern robotporszívó takarítórendszere és ebből kifolyólag mire kell odafigyelni a vásárlás előtt.
A robotporszívó takarítórendszer legfontosabb elemei
Navigáció
A vásárlók többsége a navigációra szinte egyáltalán nem figyel oda egy robotporszívó kiválasztásakor, márpedig a takarítási tulajdonságok tekintetében elengedhetetlen, hogy a navigáció pontos és precíz legyen, azaz a készülék ne össze-vissza bolyongjon a lakásban.
A megfelelő minőségű – például LiDAR alapú – rendszerek, valamint a hozzájuk írt jó algoritmusok segítségével kimagasló hatásfok érhető el, amire tökéletes példának hozhatók fel a Roborock robotporszívók.
A rendszerük leegyszerűsítve úgy működik, hogy az eszköz a lézeres távolságmérő segítségével folyamatosan ellenőrzi a falak távolságát, elhelyezkedését és vonalait, elindul az egyik fal irányába, majd az óramutató járásával ellentétes irányban körbejárja a határvonalakat.
Amennyiben kész az adott helyiség takarítóható felületének határvonala, a köztes területeket S alakú pályával rajzolja meg, hogy ezek mentén mindig képes legyen minden talpalatnyi helyet kitakarítani.
A nagyobb területeket képes kisebb szeletekre osztani, miközben a memóriájában is hagy némi helyet azért, hogy alkalmazkodni tudjon a változásokhoz, hiszen az aktuális értékeket mindig összeveti a korábbi térképekkel és azokhoz igazítja hatékonyságát.
Oldalkefe
Az oldalkefe a kis forgó seprű, amely jellemzően a robotporszívó oldalsó felén helyezkedik el. A legtöbb terméken egy darab van belőle, de akadnak modellek, amelyek dupla oldalkefével vannak felszerelve.
Nagyon lényeges, hogy ezekhez is megfelelő algoritmus legyen írva, hiszen szinkronban kell lenniük a robotporszívó mozgásával.
Hogy ismét a Roborock termékeivel példálózzunk, esetükben – mivel az óramutató járásával mindig ellentétesen mozognak –, ezért az oldalkefe a termék jobb oldalára kerül, így mindig a faltól vagy a bútoroktól befelé, a szívónyílás felé tudja terelni a koszt, és az nem kerül vissza olyan helyre, ahol már tiszta a padló.
A dupla oldalkefénél ez gyakran okoz gondot, mert ilyenkor ezek egymással szemben dolgoznak, a rossz kalibrálás esetén pedig előfordulhat, hogy egyszerűen visszasodorják a koszt oda, ahol a robotporszívó már feltakarított.
Bár vannak olyan robotporszívók, ahol a dupla oldalkefe jól működik, azonban a legtöbb gyártó csak beépíti a dupla hajtást, de megfelelő algoritmust nem készít hozzá.
Nyilván az egy oldalkefés robotporszívóknak is vannak hátrányaik, így például több koszt terelnek a hajtókerék felé, ami így nagyobb odafigyelést igényel, ellenkező esetben idő előtt meghibásodhat.
Természetesen a robotporszívók takarítórendszere olyan alapvető alkatrészek tekintetében is rengeteget fejlődött, mint amilyen az oldalkefe. A legtöbb készülékre háromágú kefék kerülnek, de vannak négy, sőt ötágú megoldások is, azonban a hatékonyság szempontjából nincs köztük túl nagy különbség.
Az utóbbi évek legnagyobb újdonsága ezen a téren a kinyúló oldalkefe. Jelentős forradalmat hozott a sarkok takarításának tekintetében, hiszen a jellemzően köralakú robotok ebben a tekintetben komoly hátránnyal rendelkeznek.
A technológia lényege, hogy az oldalkefe egy teleszkópos karhoz lett rögzítve, ami képes kinyúlni a burkolatból és megtisztítani a sarkot vagy be tud nyúlni a bútorok alá.
Ma már egyre több robotporszívón láthatunk nemcsak kinyúló, hanem fel- és lefelé is mozgó oldalkefét, ami lehetővé teszi, hogy felmosáskor ne érintkezzen a talajjal.
Érdekes trend, hogy néhány gyártó elkezdte kétágú oldalkefével szerelni porszívóit, amelyek ugyanolyan hatékonyak, mint a többi, de az ígéretek szerint kevésbé okoznak nekik gondot a hosszabb hajszálak.
Főkefe
Több éves szerviztapasztalattal a hátunk mögött azt mondanánk, hogy a főkefe az, ami a modern robotporszívók takarítórendszerének legfontosabb eleme és a leginkább befolyásolja a takarítás minőségét.
Érdekes kísérlet, ha valaki főkefe nélkül elindítja robotporszívóját – igen, a gépek így is képesek üzemelni –, hiszen rögtön látható lesz, hogy ilyen állapotban alig gyűjt majd össze valamennyi koszt.
A szívómotor nyers ereje és az oldalkefe ugyanis nagyon kevés ahhoz, hogy a robotporszívó hatékony legyen!
Főkeféből elérhető sörtés-, szilikonlamellás és a kettő ötvözetének tekinthető hibrid megoldás is. Ezek valamelyikéből általában egyet találhatunk a robotporszívókon, de egyre több modellen már kettőt szereltek a gyártók.
Mindegyik főkefének más-más tulajdonságai vannak. Manapság egyre komolyabb trend, hogy a főkefe gubancmentes takarítást nyújtson, azaz a hosszabb hajszálakkal és az állatszőrrel is elbánjon.
Az ilyen kefék nem hengeres, inkább egyfajta kúpos kialakításúak, és míg az egyik felük kapcsolódik a hajtáshoz, a másik csak lebeg és jellemzően itt távozik a szennyeződés a szívónyílás irányába.
Ilyen technológiára épül például az idén ősszel bemutatott Roborock Qrevo Curv is, ahol a kefét azonban ketté osztották, így közöttük képesek a hajszálak a szívónyílás irányába távozni.
Szívómotor
Végül, de nem utolsó sorban azért természetesen beszélnünk kell a szívómotorról is a modern robotporszívók takarítórendszere kapcsán, hiszen ez a kérdéses eszközök lelke, azonban a teljesítmény szempontjából egy dolog miatt elmaradnak egy hálózatról üzemelő otthoni porszívóval szemben.
Bár vannak nagy szívóerővel rendelkező modellek, azonban ezek az akkumulátoros kiszolgálás miatt csak rövid üzemidő mellett tudják biztosítani ezt a tudást, szemben például a hálózatra köthető porszívókkal, amelyek folyamatosan nagy teljesítményt nyújtanak.
Alapvetően kevés gyártó van a piacon, aki magának fejleszti a szívómotor-alkatrészeket. Ennek köszönhetően a legtöbben két-három külsős cég termékeit alkalmazzák, aminek hatására nagyon hasonló szívóerőt lehet mérni az egyes kategóriákon belül.
Nyilván ezzel is lehet némileg csalni, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy közvetlenül a motornál vagy a nyílásnál mérjük a szívóerőt, de akárhogyan is legyen, az ilyen szívómotorok inkább csak segítik a takarítást, azonban mélytisztításra, az atkák eltávolítására nem alkalmasak.
Itt fontos kiemelni ugyanakkor, hogy nemrégiben jelentős áttörés történt a fejlesztések tekintetében. A hagyományos porszák nélküli porszívóknál ugyanis például nem okoz gondot a 25-30 000 Pa érték elérése.
Ma már erre alkalmas egy akkumulátoros porszívó is, viszont töltésenként maximum 5-7 percig. Esetükben azonban van lehetőség például fokozat állításra, hogy csak akkor adja le ezt a teljesítményt, ha a padló állapota megköveteli.
Ellenkező esetben kisebb értéken üzemel, nagyjából 8000 Pa környékén, ami manapság egy jobb robotporszívó szívóértéke.
A jövőben azonban ez változik, ma már ugyanis egyre több olyan robotporszívó kerül piacra, amelyek az innovatív fejlesztések révén akár 20 000 Pa szívóerőt tudnak leadni úgy, hogy sem a zajterhelés, sem a fogyasztás nem növekedett drasztikusan.
A hab a tortán, hogy még a motor méretét is képesek voltak kisebbre tervezni, ami lehetőséget biztosít extra komponensek beépítésére vagy alacsonyabb burkolatok kialakítására, netán magasabbra emelhető felmosó mopok szerelésére.
Remélhetőleg a porszívók tartóssága is javult ezzel, de erre majd az idő ad választ, ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a hajtómotor ezeknél a modelleknél a házon kívülre került és a ventilátor lapátok nem műanyagból, hanem fémből készültek.
Összegezve
Amint az a fentiekből kiderült, egy modern robotporszívó takarítórendszere nagyon sok összetevőből áll és ezek mindegyikére szükség van ahhoz, hogy megfelelően eredményes munkát végezzen.
Legalább ilyen fontos azonban, hogy robotporszívónk teljesítményének fenntartása érdekében soha ne hanyagoljuk el a rendszeres karbantartást, a takarítást és a kopóalkatrészek cseréjét, hiszen ezek is jelentős mértékben meghatározhatják a munkájuk minőségét.
Kérdése van? Javíttatná vagy szervizeltetné robotporszívóját? Keressen minket bizalommal: Robotporszívó Szerviz.