Tökéletes példa erre a lézer szenzor, ami a legtöbb modellnél közvetlenül nem is látható, azonban nagyon fontos szerepe van a kiegyensúlyozott működésben, így hiba esetén rengeteg kellemetlenséget idézhet elő, sőt teljesen használhatatlanná teheti robotporszívónkat.
Hogy miről ismerhető fel egy Xiaomi robotporszívó esetében a lézer szenzor meghibásodása? Lássuk!
Probléma akad az útkereséssel
Általánosságban elmondható, hogy a lézer szenzor meghibásodása – különösen kezdeti stádiumban – az útkeresés problémáiban vehető észre elsőként. Ez nem meglepő, hiszen a kérdéses alkatrész elsődlegesen a tájékozódásban segíti a robotporszívót, így amennyiben valami gond adódik vele, akkor az eszköz nem tud megfelelően működni.
Az útkeresési problémák akkor ismerhetők fel a legkönnyebben, ha korábban már láttuk néhányszor takarítani a robotporszívót. Különösen memorizált, illetve mentett térképek esetén ugyanis jellemző, hogy az eszközök rögzített útvonalon haladnak, jellemzően ugyanúgy és ugyanott mozognak, ettől ritkán térnek el.
Ha viszont azt tapasztaljuk, hogy egyik napról a másikra, gyakorlatilag minden különösebb előzmény nélkül a robotporszívó változtat az útvonalán, látványosan kihagy kisebb-nagyobb területeket, és a hibát az ismételt kalibrálás sem oldja meg, akkor ott a lézer szenzor hibája állhat a háttérben
Gondot okoz neki a feltérképezés
Az útvonaltervezéshez hasonlóan a feltérképezés is komoly gondot okozhat a robotporszívónak abban az esetben, ha a lézer szenzor tönkrement benne. Ez a hibajelenség különösen azoknál a régebbi típusú robotporszívóknál okozhat gondot, amelyek minden indításkor újra és újra feltérképezik környezetüket.
A robotporszívó ilyenkor láthatóan nem mindig ismeri fel a helyiségek kiterjedését, gyakran tétovázik, kihagy kisebb-nagyobb padlófelületeket, extrém esetben pedig akár komplett helyiségeket hagy figyelmen kívül, esetleg rosszul érzékeli sajátosságaikat.
A robotporszívó gyakrabban nekimegy a tárgyaknak
Alapvetően kijelenthető a Xiaomi robotporszívók működéséről, hogy csendesen teszik a dolgukat, és itt most alapvetően nem a motorzajból fakadó búgásról beszélünk, sokkal inkább arról, hogy nem koccannak neki a tereptárgyaknak, nem hangoskodnak takarítás közben.
Amennyiben mégis, akkor a készülékben alighanem tönkrement a lézer szenzor. Erre a hibára utal, ha a robotporszívó gyakorlatilag mindennek nekimegy, de legalábbis sokkal hangosabban, látványosabban ütközik a bútorokkal vagy a falakkal, mint korábban.
Érdemes ebben az állapotában felfüggeszteni a használatát, hiszen önmagában az ütközőfelület miatt nem tud kárt tenni, de a bútorokban és a falakban hosszabb távon már igen.
Jellemzővé válik a zavarodott, logikátlan működés
Ha egy Xiaomi robotporszívó lézer szenzorjának a működésével probléma akadt, akkor az már kezdeti stádiumban is nagyon jellegzetes zavarodottsággal jár. Ez a kifejezés írja le a legjobban a mesterséges intelligencia hibás működését, hiszen valóban olyan hatást kelt majd néha az eszköz, mintha nem tudná, hogy pontosan mit tegyen.
Egy robotporszívónak ugyanis folyamatosan működnie kell a lakásban, illetve a kijelölt területen, amennyiben azonban azt tapasztaljuk, hogy túl gyakran megáll, sokat gondolkozik, bemegy olyan helyekre, ahová nem szabadna, kihagy padlófelületeket a takarításból, csak itt-ott belekap a munkába, akkor annak a hátterében a lézer szenzor problémája húzódhat meg.
A lézer szenzor cseréjét bízzuk mindig szervizre
Amennyiben bebizonyosodott, hogy a lézer szenzor meghibásodása áll Xiaomi robotporszívónk problémái mögött, nagyon fontos, hogy mindig bízzuk szervizre a javítási munkálatokat.
Ehhez alaposan szét kell szedni a készüléket, több kényes pontot is érinteni kell a művelet során, miközben a megfelelő kvalitású alkatrész beszerzésére egyaránt muszáj nagy gondot fordítani.
A Robotporszívó Szerviz valamennyi Xiaomi robotporszívó esetében vállalja a lézer szenzor cseréjét, méghozzá nagy tapasztalattal, rövid határidőkkel, piacvezető árakkal, garanciális munkavégzéssel és természetesen gyári minőségű cserealkatrészekkel.
Hogy nem tudjuk eljuttatni a fővárosba a problémás robotporszívót?
A szervizfutár szolgáltatásnak köszönhetően már ez sem akadály, hiszen segítségével egyszerűen elküldhetjük a szervizbe a problémás robotporszívót, ahonnan néhány napon belül futár szállítja vissza a megjavított készüléket.