Barion Pixel

Hogyan válasszunk robotporszívót?

A háztartási gépek piacán az elmúlt néhány évben a robotporszívók tudták felmutatni a legnagyobb fejlődést. Egyre több gyártó jelentkezett saját takarítórobottal, míg a meglévők egymást túllicitálva próbáltak meg jobbnál-jobb modellekkel előállni.
Megosztás
Megosztás
Hogyan válasszunk robotporszívót?

Ennek az lett az eredménye, hogy a boltok polcain követhetetlenül sokféle robotporszívó jelent meg. A kötelező belépő szinten, középkategórián és prémium ligán belül is megannyi jelentős eltérést tapasztalhatunk az egyes gyártók és típusok tekintetében, így kifejezetten nehéz helyzetben vagyunk, ha most akarunk robotporszívót vásárolni magunknak.

Egyre problémásabb ugyanis eligazodni a rengeteg termékjellemzőben, éppen ezért most úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük a leginkább mérvadó szempontokat, melyeket érdemes lehet szem előtt tartani, amikor kiválasztjuk a számunkra ideális robotporszívót.

Az egyik legfontosabb, hogy mekkora a lakás

Sokan hajlamosak már ott elhibázni a megfelelő robotporszívó kiválasztásának folyamatát, hogy azonnal a termék teljesítményére koncentrálnak, holott bár a szívóerő nagyon fontos tulajdonság, ellenben közel sem nevezhető a legfontosabbnak.

Ennél sokkal lényegesebb például az, hogy mekkora a lakás alapterülete, hiszen a leendő tulajdonosok többségének alapvető szempont, hogy egy takarítási ciklust képes legyen egyszerre teljesíteni a gép. 

Bár a jobb robotporszívók merülés esetén automatikusan visszatérnek dokkolójukra, majd onnan folytatják a munkát, ahol korábban abbahagyták, azonban ez nehezebb ütemezhetőséget és tervezhetőséget ad a kezünkbe.

Mit befolyásolnak a lakás méretei?

Amiért fontos figyelembe venni ezt a tényezőt, az leginkább az, hogy a robotporszívó bizonyos tulajdonságait ehhez kell majd igazítani. A jobb termékek ugyanis képesek egy szuszra akár 200 négyzetméter kitakarítására is, ami a legtöbb magyar otthon esetén teljesen kielégítőnek nevezhető.

Ezt a szintet érdemes megugrania egy robotporszívónak, noha nem árt tisztában lenni vele, hogy ehhez a teljesítményhez azért megfelelően tágas portartályra, felmosás funkció mellett pedig kellően nagy víztartályra is szüksége lesz.

Egy 500 ml-es portartály és egy 300 ml-es víztartály alapvetően már elegendő ahhoz, hogy egy akkora alapterületet kiszolgáljon, ha tehát a fenti adathoz nem tartozik ilyen felszereltség, érdemes minden esetben kételkedni és inkább más modellek közül válogatni.

Hiába bírná ugyanis a robotporszívó akkumulátora a 200 négyzetméteres ház kitakarítását, ha a portartályt közben kétszer üríteni kell, a víztartály pedig csak a lakás felére elegendő folyadékot képes eltárolni. Az adatoknak tehát logikusnak, egymásból következőnek kell lenniük.

A felületek eloszlását mindig vegyük figyelembe

A legtöbb robotporszívó ma már a száraz takarítás mellett rendelkezik felmosó funkcióval is. Hogy ez mennyire hatékony, arra később még visszatérünk, ellenben döntésünket alaposan befolyásolja, hiszen mindig ahhoz igazítsuk a kiszemelt terméket, ami otthonunkhoz a leginkább illeszkedik.

Ha sok a szőnyeg a lakásban

Amennyiben például sok szőnyeg található a lakásban, és a keménypadló mennyisége elhanyagolható, akkor felesleges olyan robotporszívót vásárolnunk, ami rendelkezik felmosó funkcióval.

Lényegesebb ilyenkor inkább arra fókuszálni, hogy a leendő háztartási gépnek minél nagyobb szívóteljesítménye legyen, ahhoz pedig megfelelően nagy portartály kapcsolódjon, de a keferendszer kialakítását szintén érdemes lehet figyelembe venni.

A szőnyegek szempontjából az alsó főkefe a legfontosabb. A legmodernebb megoldások már szilikonlamellás kialakítással büszkélkednek, ezek a legjobbak, de a hagyományos sörtés kefék is teljesen jó eredményt képesek nyújtani, noha a nagy átlag még inkább ennek a két kialakításnak az ötvözete.

Amire oda kell figyelni, azok a hosszú szőrű szőnyegek, ha a robotporszívó gyártója nem ajánlja termékét ilyen felületeken, csak vékonyabb szőnyegeken, és nekünk inkább előbbiből van több, akkor érdemes lehet inkább más modellt nézni.

Ha sok a keménypadló a lakásban

Bár egy kalap alá soroltuk a keménypadlókat, azért érdemes külön választani itt a hidegburkolatokat és a műpadlókat, valamint a parkettát. Utóbbit, de különösen a szalagparkettát nem a legszerencsésebb, ha nagy mennyiségű víz éri, így ha a lakásban túl sok felületet burkoltunk ilyen anyaggal, akkor egyáltalán nem fontos, hogy előnyben részesítsük a felmosós porszívókat.

Amennyiben azonban a lakás jelentős részében valamilyen járólap vagy klasszikus műpadló található, akkor az egyik legfontosabb tényező legyen. Bár a mai robotporszívók többsége – néhány olyan kivételtől eltekintve, mint a Roborock S7 – inkább nedves feltörlést végez a padlón valódi felmosás helyett, ám a portalanításban, a kisebb kosz eltávolításában ez is lényeges.

A legjobb ilyenkor, ha a száraz és a nedves takarításban egyaránt kielégítő tulajdonságai vannak a választott robotporszívónak, hiszen ez a két funkció együtt képes a legmagasabb szintű tisztaságot varázsolni otthonunkban a sok keménypadló esetén.

Itt már lényeges, hogy a főkefe mellett a porszívó mennyire hatékony oldalkefével rendelkezik – a sarkokból és a fal mellől ezek gyűjtik össze a koszt és a port –, de a választáskor a felmosó funkciónál is érdemes lehet szabályozható víztartályos kivitel mellett döntenünk, hiszen azzal sokkal jobb hatást érhetünk el a takarítás során.

Ha háziállat is él a lakásban

Amennyiben háziállat van a lakásban, akkor a robotporszívó az egyik legjobb találmány lesz, amit környezetünk tisztántartására csak megvásárolhatunk, viszont néhány szempontra itt is oda kell figyelni a választáskor.

Az első a kisállat

A lakásban tartott állatok, különösen a cicák és a kutyák nagyon érzékenyek a zajra, félnek minden új és idegen dologtól, ezáltal egy robotporszívóval különösen rájuk ijeszthetünk, ha nem fordítunk elég gondot egy aprócska tulajdonság, mégpedig a zajszint megismerésére.

Alapvetően minden robotporszívó kiad magából egy kevés zajt, de egyáltalán nem mindegy, hogy az mekkora. A 60 dB, illetve az ahhoz közelítő maximális értékek már elfogadhatók egy kisállat szempontjából, de ha mindezt szabályozható teljesítmény kíséri, akkor ez az érték ennél sokkal barátságosabb szintre is lecsökkenthető.

Ha nagyon odafigyelünk kiskedvenceink lelki békéjére, akkor a navigációs rendszer is fontos lehet, hiszen vannak robotporszívók, melyek nekimennek mindennek, ideges takarítónőket megszégyenítő hanghatások társaságában takarítanak. A LIDAR szenzorokkal és megfelelő szoftveres háttérrel kiegészített termékek esetében azonban ez például a legtöbbször egyáltalán nem jellemző.

A robotporszívó tulajdonságai kisállat esetén

Természetesen nagyon fontosak a kisállatok mellett a robotporszívó teljesítményéhez kapcsolódó tulajdonságok is. Az egyik ilyen a megfelelő szívóerő és az elegendő portartály mellett az, hogy olyan keferendszer dolgozzon alatta, ami nem tömődik el, ha nagyobb mennyiségű szőrrel találkozik.

Ezen felül lényeges lehet még az is, hogy a robotporszívó megfelelően alapos munkát végezzen a sarkoknál és a falak vagy a bútorok mentén – ezt a jó minőségű oldalkefe biztosíthatja a leginkább –, mindemellett pedig elég alacsony kialakítása legyen ahhoz, hogy az állatszőrt a bútorok alól is ki tudja porszívózni.

Robotporszívó-tulajdonságok, melyek fontosak a választáskor

Noha a fentiekben nagyon sok robotporszívós tulajdonságot érintettünk már, azonban a megfelelő termék kiválasztásához ennél sokkal általánosabb sajátosságokat is ismernünk kell, hiszen csak így juthatunk el a számunkra leginkább megfelelő modellig. 

Az alábbiakban sorra vettük azokat a jellemzőket, melyek ilyenkor megfontolandók, illetve természetesen tanácsokkal is szolgálunk azzal kapcsolatban, hogy mi az az elvárható szint, amit ma már egy jó robotporszívónak érdemes megütnie, hiszen ez lényegesen megkönnyíti döntésünket.

Szívóerő

A szívóerő azt mutatja, hogy egy robotporszívó motorja mekkora szívóhatást tud kifejteni a padlófelületre. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy ezek az aprócska eszközök nem tudják felvenni a versenyt a hagyományos porszívókkal, holott manapság már a középkategóriás modelleknek sem okoz ez problémát.

Egy jobb robotporszívó esetében a 2000Pa szívóerő ma már egyfajta minimumnak tekinthető. Bár vannak ennél gyengébb típusok is, azonban ez az érték egyfajta belépő szint, ha szeretnénk látványos és hatásos eredményt elérni a takarítás során.

Nyilván minél erősebb egy robotporszívó, annál jobb, ezáltal léteznek már 2500-, sőt 3000+ Pa szívóerővel rendelkező modellek is. Lényeges ugyanakkor, hogy konkrétan a szívóerő még nem minden, hiszen a hatást befolyásolja többek között a keferendszer, de a 2000-2500 Pa értékben már ritkán kell csalódnunk a gyakorlatban.

Felmosás funkció

A fentiekben már kiemeltük, hogy amennyiben elég sok a lakásban a keményburkolat, még inkább a hidegburkolat, akkor érdemes lehet olyan robotporszívót választani, ami rendelkezik felmosás funkcióval. Ne feledjük azonban, hogy ez inkább egyfajta nedves feltörlés lesz a gyakorlatban, mint hagyományos értelemben vett felmosás.

A víztartály méretei mellett nem is annyira a felszerelhető mop, azaz keményített felmosórongy sajátosságait vagy tulajdonságait kell itt figyelembe vennünk, sokkal inkább például olyan tulajdonságokat, mint az elektromos vízadagolás és a szoftveresen szabályozható vízmennyiség, hiszen ez a két dolog elengedhetetlen ahhoz, hogy az aprócska eszköz minőségi munkát végezzen.

Az olcsóbb robotporszívó modelleknél a felmosás funkció nem sokat ér, ezzel érdemes tisztában lenni, de a jobb típusoknál már egyre fejlettebb a technológia, így a prémium ligában találhatunk például olyan megoldásokat, melyek valódi súrolóhatást adnak a mopnak, ami elég hatékony az odaszáradt foltok ellen is, de azért a hagyományos felmosástól még nagyon messze van.

Akadálymászó képesség

Rendkívül lényeges tulajdonság a robotporszívóknál, hogy mekkora akadályokat képesek legyűrni a lakásban, hiszen főként a régebbi építésű ingatlanok esetében még teljesen elfogadottak a magas küszöbök, a helyiségeken belül pedig a kisebb szintkülönbségek, a szőnyeghalmozások és így tovább.

Ezt saját robotporszívónk kiválasztásakor nagyon fontos lesz figyelembe vennünk, illetve otthonunk tulajdonságaihoz igazítanunk. Már szemrevételezve is láthatjuk, hogy a nagy és masszív hajtókerékkel ellátott termékek alapvetően jó tulajdonságokkal rendelkeznek ezen a téren, de érdemes a gyártói ajánlásokat is figyelembe venni hozzá.

Példának okáért azok a robotporszívók, melyek képesek áthaladni a legalább 2 centiméteres küszöbökön, általánosságban már kevés akadállyal találkozhatnak a lakás falai között, nehezebben akadnak el a zsinórokban és az egyéb problémás helyzetekben is megállják a helyüket. Hosszabb szőrű szőnyegek esetén különösen fontos odafigyelni erre is a főkefe kialakítása mellett.

Navigációs rendszer

A mai robotporszívók nagyon sokféle navigációs rendszerrel rendelkeznek, azonban a legjobb eredményeket a tapasztalatok szerint a LIDAR szenzorokra épülő megoldások adják ezeknek az eszközöknek. Fontos, hogy önmagában a LIDAR érzékelők még nem jelentenek garanciát arra, hogy a porszívó kiválóan működjön, ugyanakkor olyan kiváló szoftveres háttérrel, mint amivel a Roborock termékei rendelkeznek, már bátran alapozhatunk rá.

Fontos odafigyelni a navigációs rendszerre, mert ez a robotporszívó szíve, lelke és szeme egyaránt. Ha nem tud navigálni, ha nem ismeri fel a falakat, a padlón látható akadályokat vagy a közelgő lépcsőt, akkor a takarítási hatékonyság megkérdőjelezhető jellege mellett konkrétan magának a robotporszívónak sem lesz túl hosszú élete.

Természetesen a LIDAR szenzorok mellett megannyi más hatékony elgondolás és működőképes technológia van a piacon. Akadnak például valódi kamerával ellátott robotporszívók, melyek tényleg látják a környezetüket, akár biztonsági kameraként is alkalmazhatók, de leginkább a privát szféra védelme miatt nem sokan kedvelik, holott teljesen biztonságosak.

Itt lényeges kiemelni azokat a főként belépő kategóriában jellemző robotporszívókat, melyek csak nagyon alapszintű navigációs rendszerrel rendelkeznek, nem készítenek saját térképet a lakásról, így minden indításkor kiszámíthatatlanul működnek. Elindulnak, ha akadályt észlelnek más irányban próbálkoznak, de nincs logika a működésükben, a környezethez igazodnak, ami a takarítás teljesítményét tekintve nagyon sokszor nem üti meg az elvárható szintet.

Noha rendkívül lényeges a megfelelő navigációs rendszer, azért a kellő szoftveres hátteret sem lehetne elhanyagolni, ha a robotporszívókról van szó. A választáskor mindig vegyük figyelembe, hogy ezen a téren a maximumot kapjuk az adott terméktől, tehát legyenek benne okosfunkciók és legalább egy telefonos applikáció tartozzon hozzá.

Szoftveres háttér

Hogy miért fontos mindez? Egyrészt azért, mert az összetett navigációs rendszert, a takarítási tulajdonságokat, a töltésvezérlést nem árt, ha automatizálja egy központi szisztéma. Rengeteg terhet le tud venni ezzel a vállunkról. Még jobb a helyzet, ha mindezt egy okostelefonos applikációval tudjuk kalibrálni mi magunk, akár még a munkahelyünkről is.

A telefonos társalkalmazás azért fontos, mert segítségével tudjuk módosítani a robot tulajdonságait, a szívóerőt, hogy mennyi vizet adagoljon a felmosáskor, hogy mikor takarítson, mikor töltsön és így tovább.

Ezen felül a robot térképet készít majd otthonunkról – emeletes ház esetén többet is –, melyet az applikáción követhetünk nyomon, jobb esetben akár helyiségenként meghatározhatjuk neki, hogy hol és milyen tulajdonságokkal takarítson, de a jobb szoftverekkel tiltott zónákat állíthatunk be az eszköznek, vagy csak olyan helyeket, ahol nem moshat fel, kizárólag porszívózhat.

A megfelelő szoftveres háttér legalább annyira lényeges egy robotporszívónál, mint a hardveres tudás, ezért a választáskor mindig figyeljünk oda rá. Természetesen a társalkalmazás megléte önmagában gyakran nem elegendő, ezért mindig nézzünk utána a konkrét tudásnak, hogy a robotporszívó a fentiekben kiemelt tulajdonságok jelentős részét tudja, hiszen ezek ma már alapvető funkciónak tekinthetők.

Szervizháttér, alkatrészellátás

Ne feledjük el a megfelelő robotporszívó kiválasztásánál, hogy ezek a kis takarítógépek tele vannak különféle kopóalkatrészekkel, melyek bizonyos időközönként, évente gyakran többször csereéretté válnak. Ide sorolhatók elsődlegesen a filterek és a keferendszer darabjai.

Amennyiben egy névtelen, rossz minőségű vagy megfelelő hazai támogatás nélküli modellt vásárolunk, akkor gyakori probléma, hogy nem találunk majd hozzá kiegészítőket, ezáltal az alapvető karbantartási teendőket sem tudjuk elvégezni vele, tehát néhány hónap után kénytelenek leszünk kidobni.

Kosaram