Barion Pixel

Mennyire hatékony egy robotporszívó szőnyegen?

Valamennyi robotporszívóról elmondható, hogy elsődlegesen akkor a leghatékonyabbak, ha szőnyegpadlón vagy keménypadlón dolgoznak, de legalábbis száraz közegben takaríthatnak.
Megosztás
Megosztás
Mennyire hatékony egy robotporszívó szőnyegen?

A felmosás funkció ugyanis a prémium termékeket leszámítva még mindig inkább csak egyfajta nedves feltörlésnek tekinthető, ami korántsem rossz ugyan, de közel sem számíthatunk olyan eredményre, mint egy manuális felmosás esetén.

Ebből fakadóan adja magát a kérdés, hogy a hagyományos porszívózáshoz viszonyítva mennyire tekinthető hatékonynak manapság egy robotporszívó, ha szőnyeg tisztításáról van szó?

Egy korábbi cikkünkben már alaposan körbejártuk, hogy milyen terméket válasszunk, illetve mire figyeljünk oda, ha direkt ilyen burkolathoz keresnénk robotporszívót, most azonban kifejezetten a hatékonyságra koncentráltunk az alábbi sorokban.

A mai robotporszívók már felveszik a versenyt a hagyományos porszívókkal

Az első és legfontosbab, amit tisztáznunk kell ezen a ponton, hogy az emberek elfeledjék végre: a mai robotporszívók a teljesítmény tekintetében már tökéletesen képesek felvenni a versenyt a hagyományos porszívókkal.

Kezdetben a kevésbé korszerű modelleknél még voltak problémák a teljesítménnyel, vagy a kialakításukból fakadóan találkozhattunk hiányosságokkal, de mára az ismertebb gyártók termékeit kiválóan optimalizálták ebből a szempontból.

Eleve többségükben már erős szívómotor található, amit egy megfelelően összetett keferendszerrel egészítettek ki, de az utóbbi években drasztikus mértékben javult például a navigációs tulajdonság is, ami szintén alapvető fontosságúnak tekinthető a hatékonyság terén.

Az összetett szisztémának köszönhetően így már kijelenthető, hogy a robotporszívók a gyakorlatban már nemcsak ugyanazt a hatásfokot képesek hozni, mint hagyományos társaik, hanem hozzájuk viszonyítva sokkal jobb tulajdonságokat is fel tudnak vonultatni.

Határozottan alaposabbak, szükség szerint többször körbejárják az érzékelten piszkosabb padlófelületeket a házban, miközben oldalkeféjükkel könnyedén eltávolítják a szennyeződéseket a falak és a bútorok mellől.

Mindezen felül olyan helyekre is könnyedén beférnek – például bútorok vagy kanapék alá –, ahová a porszívót normál esetben nem, így lényegesen nagyobb tisztaságot és portalan környezetet tudunk elérni velük.

Hatékonyan összegyűjti a koszt, a port és az egyéb szennyeződéseket

A mai robotporszívók többsége – egészen pontosan a jobb minőségű termékek tehát már ugyanolyan hatékonyak a szőnyegen, mint hagyományos társaik, ezáltal minden probléma nélkül összegyűjtik a koszt, a port és az egyéb szennyeződéseket is.

Mindez a szőnyegen alapvetően két dolog függvénye:

  • az erős szívóerőé;
  • valamint a megfelelő keferendszeré.

A szívóerőt leginkább a szívómotor teljesítménye biztosítja a robotporszívó számára, így egy 2500 Pascal tulajdonságokkal rendelkező termék például már képes akkora vákuumhatást eredményezni, hogy az hatékonyan kiszívja a szálak közül a szennyeződéseket.

Ezt a munkát teszi még hatékonyabbá a megfelelő keferendszer, ami a forgómozgásnak köszönhetően fellazítja és megmozgatja a szálakat, így a szívóhatás sokkal alaposabban érvényesül majd.

A legjobb kombináció szőnyegen a minél magasabb szívóerő – ma már vannak robotporszívók, amelyek az 5000 Pa teljesítményt is meghaladják –, valamint a fejlett szilikonlamellás főkefével ellátott megoldások.

Ha csökken a teljesítmény, fontos a karbantartás

Gyakori probléma – ha lehet ezt annak nevezni –, hogy míg kezdetben a megvásárolt robotporszívó kiváló takarítási tulajdonságokat tud felvonultatni, addig később a teljesítménye fokozatos romlásnak indul. Ennek a hátterében a karbantartás hiánya áll!

Minden robotporszívónak szüksége van ugyanis karbantartásra. Kezdetben csak tisztításra és takarításra, később azonban már bizonyos alkatrészek, így például a kefék vagy a filterek cseréjére is ahhoz, hogy az eszköz visszakaphassa korábbi teljesítményét.

Legyen szó akár egy alapos takarításról vagy karbantartásról, a Robotporszívó Szerviz nemcsak ebben, hanem a megfelelő minőségű cserealkatrészek beszerzésében is segíteni tud a tulajdonosoknak.

Kosaram